2017. december 13.
Mégiscsak életmű /Népújság/

/Népújság, 2002. július/

Képernyő

Mégiscsak életmű!


Bár udvarias szavakba burkolt üzeneteket olvashattunk a lapokban ezzel kapcsolatban, lényegében lélekromboló indulatok csaptak össze amiatt, hogy őrségváltás lesz a Román Televízió magyar szerkesztőségének élén.

Boros Zoltán hétfőn elbúcsúzott a nézőktől. Aki nem ismeri a tévés berkek világát, az egyes személyek pontos funkcióját, szellemi hovatartozását, az bizonyára elcsodálkozott az egyébként mélyen emberi és szimpatikus mondatok hallatán. Boros Zoltán azt állította (szabadon idézve, hiszen máig nincs képrögzítő masinám), hogy 31 év után lelép a pályáról. Holott tudtommal mint - szép magyar szóval kifejezve: realizatőr - nyugodtan elkápráztathat(na) bennünket a továbbiakban is produkcióival. Tehát nem érthető pontosan, hogy Boros Zoltán ezután csak főszerkesztő nem lesz, vagy egyúttal tévéadásokat gyártó személyiségként is nyugalomba vonul.

Próbáltam távol tartani magamat a Boros-Markó (?) vitától, pedig markáns véleményem van a történtekről, de nem olyan értelemben, mint ahogy azt most egyesek elvárnák. A „markománok" (kik közül egyeseket igen nagyra tartok) nyilván arra gondolnak: emitt az kellene következzen, hogy elverjem a port a sokak által összeférhetetlennek tartott Boros Zoltánon, akit magam is bíráltam - lehet joggal, lehet jogtalanul. Nyilvános vitám is volt vele. A „reftömösök" talán azt várják el, hogy határozottan elítéljem a nepotizmus-gyanúsnak kikiáltott, markói lépéseket. (Persze tudom, hogy a szövetségi elnök váltig tiltakozik a hír ellen, miszerint neje szeretett volna főszerkesztő lenni. Nos, Boros szerint ez a gondolat azért nem állt éppen a legtávolabb a Markó-Kós házaspártól.)

Sajnos, ki kell ábrándítanom a szekértáborokat (már ha valaki egyáltalán figyel írásainkra). Mindenekelőtt azért, mert végtelenül tisztelem mind Boros Zoltánban, mind Kós Annában azt, ami tőlük elvitathatatlan érdem.

Boros Zoltán - merem állítani - Csép Sándor mellett a legkiválóbb hazai tévés személyiség. Xantus Gábor talán jobb rendező- operatőr, mint ők - ketten. De Boros annyira témaérzékeny, sokoldalú, művelt, egyszóval: tehetséges személyiség, hogy aki ezt tagadja, annak nincs róla elég információja, vagy rosszindulattal figyelte egész munkásságát. Kiváló szerkesztő, szervező, riporter, rendező, hangmérnök, zeneszerző, hogy a dzsesszzongorista kvalitásairól ne is beszéljünk. Hogy mint emberrel nehéz vele kijönni, ez is igaz. Nem vagyunk egyformák. Nem egyforma a múltunk, melyből sokan sokféle sérelmet hozunk magunkkal, melyek meghatározzák embertársainkhoz való viszonyulásunkat.

Ugyanakkor Kós Anna számomra valódi reveláció volt akkor, amikor megjelent a bukaresti magyar tévéadásokban. Mintha új szellő fújt volna be a poros stúdiódíszletek közé. Nem „művészkedik", nem követ el bravúrokat, de kellemes jelenség, precízen fogalmaz, természetesen viselkedik, ami nem mondható el minden hazai magyar tévés személyiségről. Én szívesen láttam volna őt a magyar szerkesztőség élén, de mondjuk azokat is meg tudom érteni, akik azt hangoztatják: ha valaki alig három éve tagja a szerkesztőségnek, és éppen másfél évig gyes-en volt, akkor ne térjen vissza egyenesen a főszerkesztői székbe. Az ő „hírbe keveredésével" kapcsolatban egyébként azon morfondíroztam, hogy mily’ kényes dolog a VIP-ek feleségeinek lenni. (Hogy emellett igen előnyös is, ahhoz nem fér kétség.) Teszem azt: él Erdélyben egy akármilyen házaspár: viszonylag okos, ambiciózus férj, viszonylag okos, ambiciózus feleség. (Most nem Markóékról van szó.) A férjből lesz Valaki. Neje őnagysága pedig a maga munkaterületén a „szamárlétrán" odáig jut, hogy - esze, szorgalma révén - ő lenne a megfelelő személy a vezetői tisztség betöltésére. S akkor mi legyen? A feleség őnagysága szálljon magába, hirtelen butuljon meg, tegye szögre ambícióit? Ha valaki megmondja nekem, hogy az ilyen fajta helyzetek buktatóit hogyan lehet kikerülni, akkor az előtt leveszem képzeletbeli kalapomat.

A bukaresti tévés főszerkesztőváltás történetének eddig megszületett fejezeteiben főleg az nem tetszik nekem, hogy személyes ambíciókból ismét nemzetiségi politikai botrány lett, ami miatt az ellentábor röhög, mi meg szenvedünk. Mire jó ez? Boros Zoltán tudomásom szerint 2-3 hónapon belül amúgy is nyugdíjba ment volna. Kós Anna meg - ha a munka mezejére való visszatérte után is bizonyít - pár éven belül kiváló főszerkesztő lehet. Így viszont méhkas a tévés szerkesztőség. Nemzeti kisebbségi közösségünk nem engedheti meg magának, hogy egyéni ambíciók talaján országos, nyilvános mini-botrányokkal járassuk le magunkat azok előtt, akik alig várják, hogy gyenge pontjainkat kitapintsák, majd kihasználják.

Markó elnök úr most azt mondja: eddig rosszul vezették a magyar adást. Azért ez sem igaz - maradéktalanul. Mert szubjektív megítélés dolga, hogy egy tévéműsor tetszik-e valakinek, vagy sem. Inkább az érződött az adáson, hogy nincs mögötte összeforrt csapat. (Nosztalgiával emlékszünk vissza a Bodor Pál által összekovácsolt régi társaságra.) És ha valóban a csapatmunka hiánya érződött, akkor a kirobbant botrány miatt - úgy vélem - még sokáig nem süt majd át a képernyőn az a szerkesztőségi harmónia, ami hátteret adhatna a teljes megújulásnak. Kacsó Sándor, a főszerkesztői szék várományosa (bár hallom, most már több pályázó létezik) tehetséges tévés személyiség, de nem látom benne azt a kemény kezű, ám mindenkiből a jót, a maximumot kihozó egyéniséget, aki révén rövid idő alatt zseniálissá válna a bukaresti magyar adás, mely varázsütésszerűen elhódítaná a többi tévéműsortól az erdélyi magyar nézőtábort.

E témákon az elkövetkezőkben még sokat vitatkozhatunk, és érdemes is lenne ezt megtennünk. Itt és most a lényeg számomra az, hogy egy ember pályája bizonyos szempontból véget ért. Boros nem véletlenül lett főszerkesztő a kilencvenes évek elején. Korábban is voltak érdemei. És azóta sem adott alább egyéni színvonalából.

Egész munkásságáért elismerés illeti. Függetlenül attól, hogy ki szereti és ki nem.

MÁTHÉ ÉVA



Links
© 2010 Boros Zoltan
Website by Andrix